DTHU0110

12 Interjú DENTAL TRIBUNE Hungary Edition Kevesebb a „macera”! A homeopátia ellenzői gyakran mondják: nincs valódi különbség a mesterséges és a természetes hatóanyagok között. Tiszta víz itatásával is meg lehet ölni valakit – ha elég sokat iszik belőle. Mi a helyzet a fogorvoslás területén? Van-e ott létjogosultsága a homeopátiának? Kérdéseinkre a szakterület egyik legjobb ismerője, dr. Cakó Annamária válaszol. – A homeopátia komplementer terápiát jelent – hangsúlyozza a beszélgetés elején Cakó doktornő. – Mindig el szoktam mondani – folytatja –, ez nem azt jelenti, hogy egy fogat nem kell kihúzni, ha homeopátiával kezelem. Ha cista van, ha caries, ha gyökérkezelés kell – ezeket meg kell csinálni! A homeopátia kiegészítő, nagyon jó kiegészítő terápia, de a hagyományos fogászati kezeléseket nem tudja pótolni. A fogászatban borzalmasan sok kémiai anyagot használunk. Olyanokat, amik évtizedekig a betegben maradnak. Viselik a pótlásokat, töméseket. Ezeket nem úgy kell tekinteni, mint egy gyógyszert, egy antibiotikumot, amit szednek egy darabig, de utána az kiürül. Ezekkel együtt él a betegünk 10, 15, 20 évig, az élete végéig. Persze fejlődés itt is van, egyre jobb anyagokat használunk, de akkor is – kémiai anyagokkal dolgozunk. Én azért szeretem a homeopátiát, mert akkor, amikor baj van, nem egy kémiai, hanem természetes szerhez nyúlok, aminek nagyon jó hatásfoka van, és nem terheli feleslegesen a beteget. A homeopátia ellenzőitől idézett mondásban van igazság. De készült szigorú tudományos feltételeknek megfelelő összehasonlító vizsgálat, melynek eredménye önmagáért beszél. Az Arnica montana a fogászatban egy „nagy szer”. Gyulladásokra, fájdalomcsillapításra, gyakorlatilag mindenfajta beavatkozásra adható. A Diclophenac pedig a hagyományos gyógyászatban hasonló okkal használt gyógyszer. Franciaországban ezekkel kettős vak próbát végeztek – óriási különbség mutatkozott. Az nálni őket. Ha felírok egy tablettát, a beteg bekapja – és kész. Ezt el kell magyarázni, öt-tíz perc időt kell szakítanom rá, amíg elmondom, mire hat, milyen hatékony, hogyan szedje – akár negyedóránként, ha úgy látom. Ezt én szoktam meghatározni a betegeimnél. „Tessék ezt ma óránként bevenni”, vagy „tessék ezt három óráig szedni, félóránként”. Ráadásul ezek a gyógyszerek nem is drágák. Egy doboz Arnica, amiben száz golyócska van, öt-hatszáz forintba kerül. Az elterjedésének tehát az sem lehet akadálya, hogy a beteg ne tudná megfizetni. Legfeljebb csak egy gond lehet vele: nem mindenhol kapható. Nem minden gyógyszertár tart homeopátiás készítményt. Bár abban biztos vagyok, ha valaki egyszer kipróbálta ezeket a szereket, utána elmegy érte a „világ végére” is. Igaz, ma már egyre több helyen árulják, kicsit jobb az ellátottság, mint pár évvel ezelőtt. Van még egy előnyös tulajdonságuk: hoszszú az eltarthatósági idejük, és elég sok esetben használhatók, nem csak fogászati kezeléseknél. Például, ha beütöttem a kezem, és duzzanat, vérömleny keletkezik. Általános fájdalomcsillapításra is jó az Arnica. Gyerekeknek is adható! Pl. ha elesik a gyerek, megüti magát, és lesz rajta egy nagy, lila folt, vagy beverte a fejét, és nagy púp van rajta. Az indikációban mindez benne van, a szülők is könnyen megismerhetik, de a homeopátiával foglalkozó gyógyszertárakban kis könyvecskék is kaphatók, amikben minden le van írva. – Van-e más, homeopátiás gyógyszer, ami a fogászatban alkalmazható? – Vannak a gyökérhártyára vagy kifejezetten a csontra ható készítményeink, amiket például foghúzás után adhatunk. Az Arnicáról még annyit: azért is nagyon jó, mert előre tudom adni. A beavatkozás előtt egy-két nappal már elkezdheti szedni a beteg. Lesz a szervezetében „információ”. Nem kell úgy adni, mint egy antibiotikumot, bármikor leállíthatjuk. Előfordulhat, hogy elég, ha csak három óra hoszszat szedi a beteg. Egy antibiotikumra vagy más vérzéscsillapítóra nem mondhatom, hogy csak két szemet vegyen be. Ugyanez vonatkozik a véralvadásgátlókra is. Nagy probléma a fogászatban, hogy sok betegünk szed valamilyen alvadásgátlót vagy vérhígítót. Ha már valakinek kicsit magasabb a vérnyomása, kicsit túlsúlyosabb, az a minimum, hogy az Aspirin Protectet szedetik vele. Gyakorlatilag vérzékenységi állapotban van. Ez megmutatkozik akkor is, ha nekiment az asztal sarkának, azonnal kék foltja lesz. Lehet, hogyha nem szedné, akkor nem lenne, de szedetik vele, mert állítólag a megelőzésre jó. Én nem hiszek benne! Tudom, milyen mellékhatásokat okoz. Apró kis vérzések lehetnek a retinán, de bárhol máshol is. Sokszor meg sem kell kérdeznem egy új betegnél, hogy milyen gyógyszert szed, elég, ha ránézek. Látszik az ínyén, hogy állandó vérzések vannak. Helyette nagyon jó homeopátiás készítményeket adhatunk, melyek a hasonlóság elvén hatnak. Ha például látom és megkérdezem: sokszor szokott lila foltja lenni – erre elmondja a beteg: igen, gyerekkorom óta gyakran van, akkor ebben az esetben nagyon jó az Arnica. Amikor adok egy homeopátiás készítményt, jobban figyelembe veszem a páciensem alkatát, személyiségét, azokat a vonásokat, amik engem érdekelnek. A fájdalomtűrő képességét, a szorongását – amit kielégítő módon oldani tudok. – Van-e olyan homeopátiás készítmény, aminek megelőző hatása is van, ami segít abban, hogy kevesebbet kelljen fogorvoshoz menni? – A fogmosásnál és az egészséges táplálkozásnál jobb nincs, de ez sem teljesen így igaz. Vannak „alkati készítmények”. Ha egy gyereknél látom, hogy milyen alkata van – az alkat is változik, ahogy növekszik a gyerek –, de ha végig tudom kísérni, tudom, hogy erősebb nyálzása van, egymás után jönnek a cariesek, akkor adhatok olyan készítményt, ami csökkentheti a carieshajlamot. Ilyen a Mercurius solubilis. Az sem mindegy, hogy a caries hol van. Felnőttkorban, ha sok a nyaki caries, arra van egy másik szer, a Staphysagria, ami erre tökéletesen jó. Homeopátiával foglalkozó orvosként kissé „beteg ent i uc r k sabb” vagyok. Jobban figyelem a reakcióit, az alkatát. Ne csak fogászkodjunk, hanem a fogorvoslást is műveljük – amire a diplománk szól! Az orvoslás annyit jelent, hogy ismerem a páciensemet. Két-három kérdést mindig fel lehet tenni. Milyen jellegű a fájdalma? Akkor pontosan tudom, mit adjak neki otthonra, és nem a Cataflamhoz nyúlok. Mondjuk, kijövök a váróba, látok egy új beteget, aki föl-alá sétál. Alig várja, hogy kilépjek, már zúdítja rám a kérdéseket. Izeg-mozog, mindent tudnia kell, nagyon aggódik. Pontosan tudom, hogy neki Arsenicum albumot fogok adni, az nagy valószínűséggel az ösz- Dr. Cakó Annamária Arnicának nincs mellékhatása, a Diclophenacnak van! Az Arnica a magas hegyekben terem, és nem is akárhol, igen érzékeny növény. A hasonlóság elve alapján nagyon sok mindenre használható. Rendkívül jó vérzéscsillapító. Kitűnő mentális képességekkel rendelkezik maga a növény is, nyugtató hatása van. – A növénynek mentális képessége van? – Hogyne. Ez a növény visszahúzódó. Nem szereti, ha hozzányúlnak. Kevés helyen, különleges talajon nő, ezért termeszteni nem tudják. Csak gyűjteni lehet. Ezt a hasonlóságot használjuk fel. Vannak ilyen visszahúzódó alkatú emberek, de pont ilyen a tünet is, amit egy nehéz foghúzás után okozok. Vérzés van, vérömleny, duzzanat keletkezik. A betegnek ez fáj, érzékeny, ilyenkor nem szereti, ha ezt a területet „piszkáljuk”. Most ő is pont olyan, mint az Arnica. A hasonlóság alapján adok neki tehát belőle, és a hatás meglepő. Nincs vérömleny, vagy ha van is, nagyon hamar felszívódik. Vérzés szinte egyáltalán nincs, sem fájdalom. A beteg jól tisztán tudja tartani a területet, moshatja a fogát. – Ha ez ilyen sokoldalú és hatásos szer, miért nem használják szélesebb körben? – Talán, mert nem ismerik. Mert túl „macerás” megismerkedni ezekkel a szerekkel, hasz- szes tünetét le fogja fedni, mert ő egy ilyen alkat. Viszont van egy olyan szerem, amivel neki segíthetek, mert kevésbé fog aggódni. Magamnak is segítek, mert sokkal nyugodtabb a páciensem és jobban fog gyógyulni. Tehát egy pici figyelem irányuljon arra, hogy ő milyen információt ad nekem, és akkor én máris többet tehet érte. – Hol lehet mindezt megtanulni? – Nagyon sok helyen. Van a Homeopátiás Egyesületnek tanfolyama. Több szervezet is van, amelyik folyamatosan tart fogorvosoknak, általános orvosoknak, gyógyszerészeknek tanfolyamot. A Dental World-ön is hagyomány, már a második éve egy egész délelőttöt szentelünk a témának. Itt nem a homeopátia alapjait oktatjuk, hanem segédeszközt adunk. Sok beteg már meg is kérdezi, amikor érkezik, hogy végzek-e ilyen kezelést. Van egy elvárásuk. Ha pedig meg tudok ennek felelni, az már eleve jó dolog. A beteg visszajön egy műtét után és elégedett. Kevesebb vele a „macera”! Nem fájt, nincs megdagadva, nincs belilulva. A kezelés alatt nyugodtabban ül, jobban éli meg azokat a kezeléseket, amiket így is, úgy is meg kell csinálni. Utána is sokkal jobb az állapota. Ha azzal érkezik, hogy „ájulós vagyok”, tudom mi az a szer, amit vízben feloldva adok neki – és nem fog elájulni. Legközelebb már teljes lesz a bizalma. Akad beteg, aki mint a mimóza: az ember kicsit hozzáér, másnap már lila foltja lesz. Nem tehet róla. Én sem, és az asszisztensnő sem. Egy kicsit erősebb kampózás másnap már meglátszik nála. Ha ez nem következik be, a munkahelyén vagy a boltokban nem kérdezik meg tőle, hogy ki verte meg és miért, akkor sokkal kényelmesebb az élete. Jó szó erre a „macera”! A sok-sok panasz, apró dolgok, ami a betegünknek sokat jelent, mind kivédhető. A páciens nem jön fölöslegesen vissza, nekem nincs rossz érzésem, hogy nem voltam elég körültekintő – mindenkinek jobb lesz. – Áttekintve a homeopátiás szerek csoportját, összességében olcsóbb, drágább, vagy a hagyományossal nagyjából azonos árú kezelésről beszélhetünk? – Sokkal olcsóbb! Még ha hoszszabb ideig kezelünk is ezekkel a szerekkel valakit, az is csak azt jelenti, hogy napjában vagy egy héten csak egyszer kell bevennie a homeopátiás szert. Ezek vízben oldhatók, meg lehet inni, nem okoz gondot azoknak, akik nem szeretnek lenyelni egy tablettát – mint például a gyerekek. A golyócskák nagy része finom édes, mert tejcukorba mártogatva készül. A készítmények önmagukban is olcsóbbak a hagyományos gyógyszereknél, annak ellenére, hogy nincs állami támogatásuk. Nyugodtan elmondhatjuk: a homeopátiás kezelés mindenkinek jó. A betegnek, az orvosnak, még az OEP-nek is jó. Legfeljebb a konkurens gyógyszergyáraknak nem! Dr. Révay András

Bitte aktivieren Sie Javascript!
Lade ePaper...